Személyre szabott étrend tervezés


Az én étrendjeimben nincs helye éhezésnek és gyomorkorgásnak, mert egy jó diéta akkor hosszútávon fenntartható, ha nap mint nap, étkezésről étkezésre olyan dolgokat fogyasztasz, amiket igazán kívánsz, és amivel jól is laksz.
Hiszem, hogy a csirke-rizs-brokkolin túl is van élet. Mutatok is pár finomságot a húsimádótól a vegánig:

Az étrendtervezés során egy örökérvényű, bármikor a saját céljaidnak megfelelően alakítható tematikát, módszert kapsz, nem pedig egy időszakos diétát. Egy olyan életmódot, technikát tanítok meg neked, amit a jövőben egyedül is biztonságosan fogsz tudni használni. Egy olyan étrendet adok a kezedbe, amit pici tervezéssel, változtatással a jövőben gond nélkül egy újonnan kitűzött cél szerint tudsz alakítani az adagok növelésével, illetve csökkentésével!

 

A személyre szabott étrendekben részletesen kitérek a táplálkozás élettani, biológiai magyarázatokra, illetve az intuitív étkezés elveire is, hogy tudd, mit miért javaslok. Hiszem, hogy egy kiegyensúlyozott életmód nem tiltólistákon és manó adagokon, hanem az étkezéssel való egészséges viszonyon és a test és lélek összhangján, illetve a mértéken alapszik.

A személyre szabott étrend tervezés a következők figyelembevételével készül:

Elsődleges célod

(testösszetétel változás, fogyás, izomtömeg növelés stb.)

Ételintolerancia, -allergia

Napi aktivitás

(edzés, munka, séta, stb.)

Preferált és nem kedvelt ételek

Egészségügyi problémák

(hormonproblémák, állandó puffadás, hajhullás, stb.)

Egyéb szempontok

(pl.: különleges munkarend)

A személyre szabott étrend nem csak abban személyre szabott, hogy miből mennyit és hogyan ehetsz, hanem abban is, hogy olyan ételekből állítom össze egyénileg (kérdőív, étkezési napló alapján), amiket TE kifejezetten szeretni fogsz, illetve megtanítom azt is, hogyan állítsd össze magadnak a számodra optimális étkezéseket. Az étrend célja nem az, hogy magamhoz láncoljalak és minden hónapban újrakezdjük a munkát, hanem, hogy nélkülem is hosszú távon boldogulj!

Egymással kombinálható ételek


Nem egy napi menüt kapsz, ami kőbe van vésve. Ez nem egy kiképzőtábor!
Kapsz többféle reggelit, tízórait, ebédet, nasit, vacsit és miegymást, amiből aztán kedvedre válogathatsz, ugyanis minden egyes ételt kombinálhatsz egymással (pl. bármelyik reggelivel eheted bármelyik ebédet és nasit). Ezáltal változatosan étkezhetsz és a jóllakottság érzése mellett az akaraterő is hosszú távon megmarad, sőt életmóddá alakul! Emellett segítek abban is, hogy hogyan étkezz, ha nem a mozaikos mintaétrendből válogatnál!

Ne a konyhában vérezz el, menjünk biztosra!


Ha nem vagy egy konyhatündér, akkor sincs semmi gond! Minden egyes ételhez pontos recept tartozik, azaz nem csak egy grammokra bontott lista, hogy az egyes alapanyagokból az egyéni étrended mellett mennyit kell belerakj, de még azt is megmutatom lépésről lépésre, hogy az adott ételt hogyan készítsd el! Mire kipróbáltál minden receptet, biztos vagyok benne, hogy egy olyan szemlélet birtokában leszel, ami étkezéskor az ízélmény mellett a funkcionalitásra is törekszik!

Ne a konyhában vérezz el, menjünk biztosra!


Ha nem vagy egy konyhatündér, akkor sincs semmi gond! Minden egyes ételhez pontos recept tartozik, azaz nem csak egy grammokra bontott lista, hogy az egyes alapanyagokból az egyéni étrended mellett mennyit kell belerakj, de még azt is megmutatom lépésről lépésre, hogy az adott ételt hogyan készítsd el! Mire kipróbáltál minden receptet, biztos vagyok benne, hogy egy olyan szemlélet birtokában leszel az alakbarát ételek elkészítéshez, hogy a jövőben semmi se lesz akadály.

A táplálkozási tanácsadás menete:


Első lépésben megbeszéljük a célkitűzéseid, az orvosolandó problémáid, majd egy részletes állapotfelmérő kérdőív és egy 5 napos étkezési napló kitöltését kérem, hogy fény derüljön az alapvető étkezési hibáidra, szokásaidra és megismerjem, hogy milyen típusú ételeket kedvelsz, vagy mi az, amit épp messziről kerülsz.
Ezt követően az előre jelzett időpontban (átlagosan a kapcsolatfelvételtől számított 2-3 héten belül) megkapod e-mailben a személyre szabott étrendeded! Adok időt átolvasni a kézhez kapott dokumentumot, mielőtt feltennéd a kérdéseid, hiszen nem egy rövid, pár oldalas tanácsadásról, hanem egy 60-120 oldal körüli (csomagtól, egyéni megoldandó feladatoktól függően) PDF kiskönyvről van itt szó!
Az együttműködés során e-mailben kérdezhetsz, arra 2-3 munkanapon belül válaszolok! Az együttműködés során bekerülsz a zárt facebook csoportomba is, ahol további ötletek, edzés, bevásárlás vagy épp főzés tippek várnak, illetve 2 hetente várom a visszajelzést a közös munka eredményéről, hogy lássuk, minden a legjobb irányba halad.

Csomagok

Alap csomag

Ha csak egy egészségtudatosabb életmód, vagy kisebb testösszetétel változás a cél.
45 000 FtPáros jelentkezés esetén: 35 000 Ft/fő
  • Mozaikos mintaétrend 8+ lehetőséggel
  • 8 hetes együttműködés
  • Kérdőív alapján állapotfelmérés
  • Egyénre szabott tanácsok
  • 5 napos étkezési napló kiértékelése
  • Bevásárló lista
  • Tedd, ne tedd tippek
  • -
  • -

Speciális csomag

PCOS, IR, pajzsmirigy betegség figyelembevételével*, hisztamin intolerancia esetén.
70 000 FtPáros jelentkezés esetén: 60 000 Ft/fő
  • Mozaikos mintaétrend 10+ lehetőséggel
  • 16 hetes együttműködés
  • Kérdőív alapján állapotfelmérés
  • Egyénre szabott tanácsok
  • 7 napos étkezési napló kiértékelése
  • Bevásárló lista
  • Tedd, ne tedd tippek
  • Vitamin és táplálékkiegészítő ajánlás
  • Mozgásforma ajánlás

  • Ha egy tudatosabb életmódra vágysz. Ha a test és a lélek egységét keresed. Ha megismerkednél a tested alapvető működésével, biológiájával, táplálkozás élettanával. Ha szeretnéd az étrended funkcionálisan is optimalizálni.
  • Ha nincs semmilyen komolyabb egészségügyi problémád.
  • Ha egy rugalmas, változatos étrendre, életmódra vágysz, ami nem tiltólistákon és drága lisztkeverékeken, csoda élelmiszereken alapszik.
  • Ha fogyni szeretnél és maximum 8-10 kg-tól szeretnél megszabadulni.
  • Ha a cél testösszetétel változás, pl. izmot szeretnél építeni, zsírt veszítenél.
  • Ha ételallergiával küzdesz.
  • Bőrproblémák, narancsbőr esetén.
  • Ha emésztési problémáid vannak, mint puffadás, székrekedés, gyakori gyomorfájás, hasmenés.

  • Ha több, mint 10 kg túlsúllyal vagy elhízással küzdesz.
  • Ha nem szeretnél állandóan jójózni.
  • Ha már többször hasztalan próbálkoztál különféle éhezős /villám/ csoda diétákkal, drága étrendkiegészítőkkel, porokkal, tablettákkal.
  • Ha halmozott intoleranciák keserítik meg az életed.
  • Ha szeretnél eligazodni a táplálékkiegészítők világában, hogy csak a tényleg hasznosakat kelljen beszerezned.
  • Ha szeretnél elkezdeni mozogni, de nem tudod, hogyan indulj el.

A Prémium csomagban foglaltakon felül a következők figyelembe vételével:

  • PCO/PCOS
  • Inzulinrezisztencia (IR)
  • Pajzsmirigy alulműködés/túlműködés
  • Egyéb egészségügyi problémák esetén egyéni elbírálás alapján!

*Az étrend a betegséggel együttélők életminőségét javítja, nem helyettesíti az orvosi diagnózist, kezelést.

Vendégeimtől kapott értékeléseim

Elolvashatod Facebookon is!

  • positive review  ✅Legjobb választás Petra, ha egy közvetlen, hiteles, vicces, segîtőkész edzőt és/vagy tàplàlkozási tanácsadót keresel!
    ?Akinek nem probléma neked válaszolni akkor sem ha màr a program végére értetek!
    ✍?Aki lekörmöl neked egy komplett szemèlyre szabott ètrendet, és nem kimásolja femináról!
    ?Aki pizzàt eszik tésztával mégis ?, téged meg azzá varázsol!
    ?Akinek az írásai segítenek felébreszteni ebben az eltorzult vilàgban!
    ?‍?Aki a csoportjában utógondozást is vállal! Tovàbbra is #könyvetneki #èlőközvetítéstneki !!!

    Varga Réka Avatar Varga Réka
    2020.11.16.

    positive review  Jó szívvel ajánlom Petrát mindenkinek, aki profi személyre szabott étrendet szeretne. Az étrend érthető, alapos, az étel választék bőséges, egyszerűen és gyorsan elkészíthető. Semmi egzotikus és méregdrága “menő szuperfood”. :) Már egy hét után éreztem a változást, azóta pedig egyre jobb. :)

    Széphegyi Boglárka Avatar Széphegyi Boglárka
    2020.11.06.

    positive review  Ha kipróbáltál egy csomó diétát vagy egy kisebb vagyont költöttél már fogyasztó és zsírégető cuccokra, és ne adj' isten meguntad, akkor Petra a te embered! Bár akkor is, ha mindezt csak szeretnéd megelőzni. Az étrend személyre szabott, könnyen alkalmazható, a receptek könnyűek es még ízük is van :D Petra pedig jófej és mindig válaszol a felmerülő kérdésekre.

    Adrienn Kiss Avatar Adrienn Kiss
    2020.11.04.

  • positive review  A Petra által írt étrendi ajánlás ténylegesen személyreszabott! Az általam kedvelt ételekből és hatalmas mennyiségekből? így véletlenül sem éhezik az ember és nem a csokin és péksütin jár az ember esze? Ez egy életmód, amibe néha igen is belefér egy kis pizza, vagy sütike. Mindemellett a legjobb , hogy Petrára bármikor számíthatunk, bármilyen sos kérdésre válaszol, bíztat, támogat! ❤ Mindenkinek ajánlom, aki életmódot szeretne váltani!! ❤

    Polgári-Bálint Rózsa Avatar Polgári-Bálint Rózsa
    2020.10.05.

    positive review  .... hogy tenyleg SZEMELYRE SZABOTT. Nem egy sablon, amit rengetegen hajtogatnak, hanem igenyes, egyeni igenyekre es szokasokra alapozott, tarthato etrend es tippek. Persze el kell szannod magad, mint minden mas esetben, de itt nincs olyan, hogy valamit tilos, csak eppen mertekkel kell ☝? ezert imadom a postjait, a hetkoznapi not is megmutatja sokszor, nem csak amit filterrel es photoshoppal lehet? mindenkinek oszinten ajanlom.

    Bianka Berky Avatar Bianka Berky
    2020.10.05.

    positive review  Nem tudom eléggé értékelni Petrát. Sok-sok év ilyen-olyan próbálkozása után az ő étrendjével végre valós és látványos változást értem el. Mindezt úgy, hogy nem a program végéig hátralévő időt számolva, hanem teljesen nyilvánvalónak tartva, hogy ez nem fog véget érni. Nem veszem olyan szigorúan, mint az elején, de az alapokat megtartva és ha szükségessé válik újra egy kis súlyvesztés, akkor megint egy picit számolgatósabbra véve visszatérek a kezdeti étrendhez. Június elején kezdtem a Petrától kapott tanácsok és a tőle kapott VALÓBAN személyre szabott étrend szerint étkezni, de - nyár lévén - majdnem minden hétvégére jutott egy kis kerti sütögetés. A súlyom stabilan csökkent annak ellenére, hogy ezen alkalmakkor azért nem salátát rágcsáltam. Petra szupermotiváló, vicces, jófej, én nagyon boldog vagyok, hogy rátaláltam és áldom az eszem, hogy beneveztem a programjára. ❤️❤️❤️

    Réka Rostás Avatar Réka Rostás
    2020.10.05.

Ha tetszik, amit fent olvastál, küldj nekem egy emailt, írd meg a célod és kezdjük el az utunkat egy minőségibb életmód felé!

Ajándékutalvány vásárlásával kapcsolatban kérjük küldj üzenetet!

petra@shapebakery.hu